Boldogsághoz.

Magyarország, ez a hazám. Szürke, bánatos, depressziós, számtalan analfabéta ember lakhelye. Itt a boldogtalanság, a magány az úr. A reménytelenség, de ezt csak az érzi aki megérti azt amit lát. A sok buta embernek fel sem tűnik mi történik körülötte, sajnos nekem viszont már elegem van belőle. Ez az évezred, a huszadik század próbára teszi az embereket minden módon. Manapság, rossz az is ha van valakid, az is rossz ha nincs. A mai világban teljesen eltorzult az emberek látás módja, akik pedig ebbe születtek bele és ebben nőnek fel azt hiszik hogy ez a normális. Elmúlt a nyár... Itt toporog az ősz, és lassan de biztosan beköszönt a hideg, és a fagy... Még inkább elkeseríti az embert ez a rossz idő, mert nem elég az ami ebben az országban van... Manapság mi kell a boldogsághoz? Vagy a látszatához? Az egyén már nem elég, kevés már az ember saját maga ide. Pénz kell. Harácsolni, önös érdekeket előtérbe helyezni, eltiporni mindenkit aki az útba kerül. Ezzel gondolatban elérve a boldogságot. Pedig... Ha valaki erre adja a fejét, azt csak a pénzéért fogják szeretni, és ha bajba kerül, a barátok, barátnő szépen odébb áll. Szerintem a boldogsághoz a pénz kevés... A boldogságot más tényezők befolyásolják. Szerencsére van aki zenébe önti gondolatait, és az életből merítve igaz dolgokat árul el azoknak akik bár itt élnek de nem látnak.

Egészség.