A Remény mint barát, kötődik hozzám. Remélem a holnapot, remélem a jövőt. De mégis csak azt látom, nincs Remény. Oly rideg ez a világ, mint a csillagos téli éjszaka. Ragaszkodom olyan emberekhez (dolgokhoz) akik (amik) eltaszítanak maguktól.. Nincs értelme ragaszkodni, mert viszonzást nem kapok. A remény, mint egy személy áll mellettem, és lelket tölt belém. Talán majd holnap. Vagy ha nem, hát azután. Minden reggel reménykedve kelek fel, ám nap végére tudatosul, a Remény ami meghal mellettem. Miért gondolom azt naivan, hogy az emberek változnak, változhatnak? A Remény reménytelenséggé válik, hiába a bizalom amit magamba és másba fektetek. Mégis muszáj megpróbálni továbblépni, és újra, és újra remélni..
Jelenleg nincs erőm a gondolkodásra. Majd legközelebb kiegészítem a mondanivalómat.
Csak úgy ezt találtam:
VálaszTörlésCsokonai Vitéz Mihály
A Reményhez
Főldiekkel játszó
Égi tűnemény,
Istenségnek látszó
Csalfa, vak Remény!
Kit teremt magának
A boldogtalan,
S mint védangyalának,
Bókol úntalan.
Síma száddal mit kecsegtetsz?
Mért nevetsz felém?
Kétes kedvet mért csepegtetsz
Még most is belém?
Csak maradj magadnak!
Biztatóm valál;
Hittem szép szavadnak:
Mégis megcsalál.
Kertem nárcisokkal
Végig űltetéd;
Csörgő patakokkal
Fáim éltetéd;
Rám ezer virággal
Szórtad a tavaszt
S égi boldogsággal
Fűszerezted azt.
Gondolatim minden reggel,
Mint a fürge méh,
Repkedtek a friss meleggel
Rózsáim felé.
Egy híjját esmértem
Örömimnek még:
Lilla szívét kértem;
S megadá az ég.
Jaj, de friss rózsáim
Elhervadtanak;
Forrásim, zőld fáim
Kiszáradtanak;
Tavaszom, vígságom
Téli búra vált;
Régi jó világom
Méltatlanra szállt.
Óh! csak Lillát hagytad volna
Csak magát nekem:
Most panaszra nem hajolna
Gyászos énekem.
Karja közt a búkat
Elfelejteném,
S a gyöngykoszorúkat
Nem irígyleném. Hagyj el, óh Reménység!
Hagyj el engemet;
Mert ez a keménység
Úgyis eltemet.
Érzem: e kétségbe
Volt erőm elhágy,
Fáradt lelkem égbe,
Testem főldbe vágy.
Nékem már a rét hímetlen,
A mező kisűlt,
A zengő liget kietlen,
A nap éjre dűlt.
Bájoló lágy trillák!
Tarka képzetek!
Kedv! Remények! Lillák!
Isten véletek!
CS.V.M nem mai fickó. És mily érdekes, Ő is a Reményhez írt ódát.
Végig lehet venni a versszakokat, a rímeket, és visszaköszönnek rendre holmi mai napság is fellelhető érzések.
Mily érdekes!